Don't fuck with the Wongs!

Helmet- Pure (1997)

Nektek is vannak számok, amiket ha meghallatok, akkor mindig ugyanaz a kép vagy érzés ugrik be? Nekem vannak, ez az egyik. Biztos mondtam már, hogy iszonyúra szerettem egy időben a Helmetet, mondjuk úgy ‘92-től ‘04-ig, akkor tértek vissza és rontották el az életművet. No de nem is ez a lényeg, hanem a kép meg az érzés, ami mindig együtt jár ezzel a számmal. Anno nagyon vártam a negyedik Helmet lemezt, tök sokat gondoltam rá, elképzeltem, hogy milyen lesz, sőt még meg is álmodtam számokat róla, amiket persze ébredéskor egyből elfelejtettem, pedig kurva jó dalok voltak emlékeim szerint. Betegesen izgatott voltam, és hát akkor még nem lehetett az interneten hónapokkal a megjelenés előtt megszerezni a lemezeket, úgyhogy kénytelen voltam megvárni a rendes megjelenést. Ez a nap ‘97 áprilisában jött el, természetesen a megjelenés napján ott voltam Fehérváron a lemezboltban reggel, hogy tuti ne kapkodják el. Nyilván sikerült szereznem belőle, mivel hogy nyitáskor csak én voltam az egyetlen vevő. Emlékszem, hogy hét eleje volt, úgyhogy cd lejátszó hiányában nem tudtam egész héten meghallgatni, úgyhogy alig vártam, hogy hazamenjek fősuliról hétvégén. Amikor hazaértem, akkor ledobtam a cuccomat, betettem a lemezt, leültem a szobámban a karosszékbe, feltettem a lábam az asztalra, és vártam a csodát, ami el is jött ennek a számnak a formájában. Megszólalt ez a király riff, ami egyértelművé tette számomra, hogy a Helmet megint nem tudott hibázni. Ültem a székben, hallgattam ezt a számot, kint tök szép, napos, tavaszi idő, az ablak nyitva, tök jó illatok jöttek be, és én nagyon jól érzem magam, ez a nagyon faszányos pillanat jut mindig eszembe, ha megszólal a Pure valahol.