Don't fuck with the Wongs!

Sri- Union Square (1997)

‘98-‘99 környékén volt egy ilyen straight edge robbanás a magyar hardcore színtéren köszönhetően a jobbnál jobb itthoni koncerteknek meg úgy általában a külföldi trendeknek. Ami addig különcnek számított, az teljesen elfogadott lett, én meg természetesen voltam annyira sznob, hogy úgy döntöttem, hogy ezt a straight edge dolgot egy újabb szintre emelem. Logikus választásnak tűnt a krishna-tudat, ha már annyira szerettem a Shelter és 108 lemezeket, meg amúgy sem állt tőlem messze a szerzetesi élet, nem ittam, nem drogoztam, nem cigiztem, nem csajoztam, vegetáriánus voltam. Persze csak odáig jutottam az egésszel, hogy megvettem a Bhagavad Ghitát, amit nem olvastam el sosem, meg krishna nyakláncot hordtam. Ja, és beszereztem egy csomó hardcore lemezt olyan zenekaroktól, amikben legalább egy krishna tag volt. Ekkor szereztem be a Baby Gopal diszkográfiát, no meg az énekesnő Sri szóló dolgait is. Akkora rajongó voltam, hogy még egy Baby Gopal pólót is rendeltem Sri-től közvetlenül, aki küldött egy kedves levelet meg egy krishna láncot ajándékba. Sajnos a póló olyan kicsi volt rám, hogy egyből el is adtam, pedig nagyon faszán nézett ki. Évek óta nem hallottam ezt a lemezt, de valamelyik nap eszembe jutott, és belehallgattam, és hát akkora hatással nem volt rám, mint anno, de azért értem, hogy miért szerettem annyira. Sri-nek, akinek egyébként tök olyan a hangja, mint Sonya Madan-nek az Echobelly-ből, ez a száma a legjobb egyébként, simán lehetett volna hatalmas sláger egy jobb világban. Óriási trivia a végére: Sri Ray Capponak volt a felesége, gitározott is a Shelterben, de aztán elváltak.

Ui: amúgy ez a krishnás erőlködésem totál felesleges volt, 2001-re újból különcség volt straight edge-nek lenni.